Let the race begin!

">

Esettanulmány

">

A kihívó

Moszkva - Davos - Chicago

Üzenet szövege

http://tan07.web.psi.ch/images/davos.jpg

Drága Szása!

Látod, milyen ostoba vagyok? levelet írok Neked, pedig még a címedet sem tudom. Olyan jó volna legalább azt tudni, melyik égtáj felé forduljak, amikor lehunyom a szemem és Rád gondolok. Davos, Svájc... annyira szépek voltak azok a napok! akkor én tényleg tiszta szívből lengettem a lelátón a zászlót! Nem érdekel, hogy leponztozott az a hülye finn bíró. Az a kűr... az a 4 perc... és hozzá Rimszkij-Korszakov! Akkoriban azt hittem, álmodom! Emlékszel, amikor kilógtunk a szállodából? Szánkóztunk, mint gyerekkorunkban! De itt nem hullámpala-bódék álltak a domboldalban... Még a levegő is más volt... Alpok... emlékszel, miközben a hóban kergettük egymást, azt játszottuk, hogy én vagyok Heidi, te pedig Peter... Európa! Nyugat! Pedig az csak a kezdet volt. Olyan kár, hogy nem lehetsz itt Te is. Hihetetlen, ami azóta történt velem. Képzeld, itt simán csak bemész a boltba és veszel egy farmert!!! Beülsz a bisztróba és kérsz egy kólát. Coca-colát, érted?! Elképesztő, mi mindent lehet kapni! A legtöbb dologra még szavunk sincs. Már egész jól beszélem az angolt. Ha Isten is úgy akarja, akkor... /hihetetlen! látod itt nyugodt szívvel le merek írni ilyen klerikális szavakat!/ akkor jövőre kezdem a második évem itt, az egyetemen. Még jó, hogy a matematika -csakúgy, mint a zene- egyetemesebb, mint bármely beszélt nyelv. Egyedül anya hiányzik kicsit, ő ki sem mozdul Los Angelesből, na igen "Little Moscow", de legalább van társasága. Meg persze jól is keres, mióta egy jégrevünél koreográfus. Nem tudom, mennyire hiányzik neki a régi életünk, erről sosem beszél. Be is fejezem, megjött a szobatársam. Tudom, neki úgysem mond semmit ez az ív tele cirill betűkkel, mégis valahogy félek más előtt írni, butaság, tudom.

Ölel,
Natasa

14.05.1969, Chicago, Illinois, USA

Továbbállunk, mert kell

Hmm, hogy milyen pasi mellett ébredtem ma reggel! Ejha. A helyi drogbáró jobbkeze. Nem elég hogy ilyen szívdöglesztő forma a srác, hát még ami a kanapéba van rejtve, az mennyire kivánatos. Minden, mi szem-szájnak kellemes, igazi kis pszichedelikus éléstár.

Meg kell valljam, hezitáltam egy kicsit, nem emlékeztem túl sokra az előző éjszakából, de a szobában szerteszét dobált ruhák mutatták az utat, merre tereljem a gondolataim. Node nem erről gondolkodtam igazán, hanem oly következtetéseket fogalmaztam meg magamnak, hogy ha ez az úriember magáévá tett, akkor valamiféleképpen én is úgymond jogosult vagyok magamévá tenni az ő lsd és hasis készleteit, alkalmasint kérdezés nélkül.

Nem voltam biztos a konkluzióm helyességében, de nem volt időm moralizáló töprengésekre. Különben is, amint lehet - és a helyzet jelenlegi állása szerint minél hamarabb - elindulunk a nyugati part felé, egészen nagyon messze innen. Így hát egyrészt ugye fel is kell tankolni, hosszú-hosszú fáradalmas utazás ez, másrészt meg sok száz mérföldre leszünk, a távolság megvéd, így gondoltam...

Mélyen aludt végig, amíg a cucc nagyrészét a táskámba tömködtem. Amilyen idióta szentimentális vagyok, nem mehettem el búcsúzás nélkül.. Egyre több emlékfoszlány tűnt fel az agyamban, nem is volt olyan rossz az előző éjszaka. Bementem a fürdőszobába, és a rúzsommal egy rövid üzenetet firkantottam a tükörre.

"Pá, kedves. Köszönet mindenért."

Csendben behúztam magam mögött az ajtót, és az ablakon át, a tűzlépcsőn távoztam. A buszt hamar megtaláltam, még mindig ugyanabban a parkban állt, és szerencsére a srácok is ott dekkoltak. Pontosabban szundítottak ők is, mint a kincseket rejtő éji szerető. Nem keltettem fel őket, bevágtam magam a volán mögé és a gázra tapostam. Megnéztem a térképen, melyik a következő nagyváros.

Springfield. Talán ott megtudok valamit erről a Grand Prix dologról. Node ha nem, segond, most van bőven mivel vigasztalódni.